Vádat emelt a Miskolci Városi Ügyészség a tavaly novemberben Nemesbikken történt, három ember halálával végződő közúti baleset ügyében – tájékoztatta az Észak-Magyarországot dr. Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, a főügyészség szóvivője.
A vádirat szerint a 42 éves elsőrendű vádlott férfi és veje a 25 éves másodrendű vádlott férfi 2010. november 7. napján próbaútra vitte a 33 éves harmadrendű vádlott Ladáját. Az autót a másodrendű vádlott vezette, mert apósa alkoholt fogyasztott. A visszaútra azonban átengedte a vezetést az ittas állapotban lévő elsőrendű vádlottnak, aki nem az útviszonyoknak és a közlekedési szabályoknak megfelelően vezette a járművet, 90-95 kilométeres óránkénti sebességgel. Nemesbikk belterületén, egy balra ívelő kanyarban az autó kisodródott , és áttért a szembejövő forgalmi sávba, majd visszacsúszott a saját sávjába, ahol elütötte a vele azonos irányban, az út szélén haladó két nőt és a kerekesszékben ülő 13 éves kislányt. A gázoláskor az autó óránkénti sebessége 68-72 kilométer lehetett. A 68 éves nő és 33 éves lánya a helyszínen, a kislány a kórházban halt bele sérüléseibe.
A műszaki szakértő megállapította, hogy a gépkocsi műszaki állapota nem felelt meg a vonatkozó közlekedési szabályoknak. A fékek a két oldalon eltérő anyagból készült fékpofákkal voltak szerelve, ezáltal a fékezés a két oldalon eltérő intenzitású volt. Az autó fékerő szabályozója sem működött, a főfékhenger tömítései pedig eresztették az olajat. A gépkocsit vezető elsőrendű vádlott vérében 1,15 ezrelék alkohol volt.
A gázoló ellen több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette, veje ellen több ember halálát okozó, járművezetés tiltott átengedésének bűntette, a gépkocsi tulajdonosát pedig több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétse miatt emelt vádat az ügyészség a Tiszaújvárosi Városi Bíróság előtt. Após és veje előzetes letartóztatásban van, a járműtulajdonos lakhely elhagyási tilalom alatt áll, cselekményeikért akár 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak – tette hozzá dr. Martossy György.








2011, március 31, csütörtök, 09:57 | 

