március 12th, 2011
Anyagi káros közlekedési baleset történt Nyékládházán a Petőfi utcán pénteken kora este.
Egy Daewoo Lanos haladt Nyékládháza központja felé, amikor ismeretlen okból a sofőr egy hatalmasat fékezve nekihajtott egy parkoló Peugeotnak. A Peugeotot ezután nekitolta egy ugyancsak parkoló Suzukinak, majd ezután “landoltak”. Mint azt a helyszínen megtudtuk, a Lanos sofőrje simán megpróbált elmenni a helyszínről, ám a nagy csattanásra a házból kiszaladók tartották vissza, hogy elhajtson.
Mint később kiderült a rendőrségi eljárás során, a vezető alkoholos befolyásoltság alatt állt, amit kimutatott a szonda is.
Személyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár jelentős. A baleset további körülményeit a rendőrség vizsgálja.
forrás: boon.hu
hírek, kék hírek |
No Comments »
március 7th, 2011
Március 03- án dr. Martinkó Károly nyá. r. alezredes, író a Tiszaújvárosi Derkovits Művelődési Központban a sajtó képviselőinek jelenlétében író-olvasó találkozón mutatta be „Kék fényű glória” című kötetét.
A rendezvényt Dr. Kalapos István r. alezredes, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Vezetője nyitotta meg és köszöntötte a megjelenteket.
A szerző 1999-ben kiadott, tízedik kötete olyan gyermekek megmentéséről szól, akik rendőrségi kutatásoknak, akcióknak, vagy egyes rendőröknek köszönhetik, hogy életben maradtak. A könyv négy fejezete Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyeket dolgoz fel és mutat be az olvasó számára.
Az egyik ilyen eset, még a ’70-es években történt. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr őrmester, Tamás József igazi hőstettet hajtott végre.
Akkoriban a kapitányság szinte teljes állománya egy eltűnt kisfiú felkutatásán dolgozott, de napokig minden eredmény nélkül. Tamás József rendőr őrmester azonban nem adta fel. Más irányba és egyedül is folytatta a gyermek keresését, melyet végül siker koronázott. A kisfiút az erdőben ő maga találta meg, ezzel megmentve az életét.
Az író olvasó-találkozót az érdeklődők mellett megtisztelte jelenlétével az azóta már elhunyt egykori őrmester özvegye, valamint két felnőtt korú gyermeke is.
hírek, kék hírek |
No Comments »
február 26th, 2011
Szinte egyidőben érkezett bejelentés pénteken délután a Polgári Rendőrőrsre arról, hogy a helyi temetőből ellopták, illetve hogy meg is találták a lélekharangot – de már csak feldarabolva. A tolvajok színesfémként akarták értékesíteni Tiszaújvárosban – tudta meg a Független Hírügynökség szombaton. A 19 és 20 éves polgári férfi ellen lopás miatt indult eljárás.
A tiszaújvárosi rendőrök közúti ellenőrzés során egy autó csomagtartójában – szatyorba csomagolva – találták meg a polgári lélekharang feldarabolt részeit.
A rendőrök az autó vezetőjét illetve három utasát előállították. Elszámoltatásuk során kiderült, hogy az autóban ülő két polgári férfi volt, aki ellopta a harangot. Ismerőseiket – akik nem tudtak a lopásról – arra kérték, hogy fuvarozzák őket Tiszaújvárosba, ahol színesfémként akarták értékesíteni a harang darabjait – közölte Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A 20 és 19 éves polgári férfiak ellen lopás meglapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az okozott kár több százezer forint. A két férfi 1-5 évig terjedő szabadságvesztés büntetést kaphat.
hírek, kék hírek |
No Comments »
január 12th, 2011
Mindössze 19 óráig élvezhette „munkája gyümölcsét” az a férfi, aki egy tiszaújvárosi élelmiszerüzletből zsákmányolt 100 ezer forintnyi készpénzt.
Egy arcát elrejtő férfi, késsel a kezében még január 6-án, az esti órákban lépett be egy tiszaújvárosi ABC-be, s az ott dolgozó eladótól követelte a napi bevételt. Az eladó a fenyegetés hatására készpénzt, valamint egy doboz cigarettát adott át, amellyel a rabló elinalt a helyszínről. A boltos és a tanúk mindenre kiterjedő személyleírást adtak a késes rablóról, illetve elmondták, hogy nem először látták a férfit a környéken. A járőrök és a nyomozók további tanúk után kutatva járták be a várost.
A rendőrök szerencséjére másnap, a kora délutáni órákban az egyik üzletből bejelentés érkezett, hogy felismerni vélték az élelmiszerbolti rablót. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol elfogták a 37 éves férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra. Ruházatának átvizsgálása során előkerült 78 ezer forint készpénz, majd a házkutatás alkalmával azok a ruhaneműk is, amelyeket a bűncselekmény időpontjában viselt a rabló.
hírek, kék hírek |
No Comments »
január 7th, 2011
Brutális, erőszakos módon rabolta ki főleg idős áldozatait Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az a banda, amelynek tagjait a rendőrség elfogta, a bíróság letartóztatta őket, és elkészült a vádirat is – közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.
A miskolci nyomozók még 2009-ben többszörösen visszaeső bűnözőket fogtak el, akik brutális és erőszakos módon raboltak. Az úgynevezett “kötözős rablók” vádemelési javaslatát elkészítette a rendőrség – ismertette Dobi Tamás. read more »
hírek, kék hírek |
No Comments »
január 3rd, 2011
Holtan találtak egy nőt Tiszakesziben otthona udvarán, az elsődleges adatok szerint a halálát kihűlés okozta. A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kihűléseknél a nagy mértékű alkoholfogyasztás, a rossz szociális háttér a téli időszakban komoly kockázati tényezőt jelent.
Háza udvarán a földön fekve holtan találtak rá egy 60 éves nőre. A nyugdíjas halálát az elsődleges szakvélemény szerint kihűlés okozta, az idegenkezűség kizárható. A rendkívüli haláleset körülményeit a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében az idei téli időszakban már 11 ilyen jellegű haláleset történt!
A kihűlésekkel kapcsolatban fontos kihangsúlyozni, hogy a probléma nem elsősorban rendőrségi, hanem szociális, össztársadalmi ügy. Ezért ahidegebb, téli időjárás során fordítsunk nagyobb figyelmet azon embertársainkra, akik szociális, vagy más egyéb személyi körülményeik miatt ezen a téren veszélyeztetettek.
Telefonáljon: Ne hagyja hidegen a kihűlés!
A rendőrség kéri a polgárok segítségét, hogy amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés veszélyeztethet valakit, akkor értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, 112-es telefonszámokon.
hírek, kék hírek |
No Comments »
november 22nd, 2010
Az elmúlt hónapban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt balesetek több mint a fele a zebrán vagy annak környékén történt, ezért háromnapos ellenőrzést tartanak a gyalogátkelőhelyek környékén a rendőrök, mind a tíz borsodi rendőrkapitányságon.
A rendőrök kamerával felszerelt autóval járták a várost, és a zebrák környékét ellenőrizték. Figyelték a gyalogosokat is, aki szabálytalanul ment át a túloldalra, megbüntették. A legalacsonyabb büntetési tétel 3000 forint.
A rendőrök szerint sok baleset oka az, hogy az autós a zebra előtt próbál előzni, a gyalogos pedig nem számít a váratlanul felbukkanó járműre. Kevesen tudják, hogy zebra előtt öt méterrel tilos megállni. A rendőrök szerint sok baj van a biciklistákkal is. Taricska Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság forgalom-ellenőrző alosztályának vezetője hétfőn elmondta, a kerékpárosok sokszor a gyalogosok között szlalomozva próbálnak az úttesten közlekedni. Kevés biciklista tudja, hogy ha a gyalogosok útvonalán, a zebrán közlekedik, le kell szállnia a kerékpárról, és át kell tolnia a járművét a túloldalra.
A rendőrök szerint a balesetek többsége a zebrákon nem a sebesség túllépése miatt történik, hanem azért, mert az autósok nem adják meg az elsőbbséget a gyalogosoknak.
hírek, kék hírek |
No Comments »