Zenehajó

Minden kedden 20:00 – 22:00 – ig

Zenei szerkesztő – műsorvezető: Mándity László

Mándity László: A „Zenehajó” név választása kicsit hirtelen jött, hiszen mikor kiderült, hogy lehet egy műsorom, az akkori technikus kolléga adott egy percet – ez alatt egy „frappáns” műsor címet kellet kitalálnom – ez lett belőle.

Ma már lehet, többet gondolkodnék a műsor nevén, de „ha egyszer valami elindul” elvén  már nem változtatnám meg. Sokat csiszolódott a műsor mi legyen benne és közben rájöttem mindez igazából belőlem egy szelet. Beszélgetések, csevegések érdekes vagy furcsa emberekkel akiktől talán kapunk némi hasznos gondolatot.

A képzeletbeli zenehajó kávézójában csevegünk, füstöt fújunk és finom zenéket hallgatunk, miközben az ott lévő vendégek bekapcsolódhatnak, részesei lehetnek a beszélgetésnek.

A műsorban megfordult már vagy személyesen, vagy telefonon (esetleg riport alanyként) a teljesség igénye nélkül:

Helyey László színművész, Laár András, Soma MamaGésa, Vincze Lilla, Dr. Egely György kutatómérnök, Nemere István író, Vereb Vean András rendező, Péter Attila sportriporter, Orlicki Frici zenész, Alexa Sanyi gitárkészítő és zenész, a Kaméleon zenekar, a Karc együttes, a fiatal Zárlat zenekar, de említhetném a Szabadtéri 4 Akkordos Perfomance vagy a Kakaós Keszeg bandát is. A Disco Express-t különösen kedvelem a stúdióban okozott vidám percekért, nagyon kellemes meglepetés volt az eredetileg görbeházi BearFood banda, és nagyon profivá érett a tiszaújvárosi Álomkór is az évek alatt. Világjáróként a belga Humble Grumble zenekar alapítójával is beszéltem és persze, hogy ő is tiszaújvárosi :-)

Ha a misztikumok vagy a lélek irányába tévedek sokszor segít Kiser Edina asztrológus és Dr. Hollósvölgyiné Takács Judit pszihológus.

Az utóbbi időben néha betéved hozzám a Zenehajót irányítani „kinevezett elsőtisztem” Márki Ábránd Zsolt.

A beszélgetések között pedig saját zenei világomból adok ízelítőt. Figyelek arra, hogy jó és élvezhető, de ne „tucat” dalokat halljanak a kedves hallgatók – hiszen arra sok más jó csatorna is található….

Ezenkívűl az „ Ez is majdnem irodalom” című kisrovat és elhangzik egyszer a két órában szórakoztató monológokkal, és persze nyereményjáték a hallgatóknak.

Folyamatosan várom és figyelem a visszajelzéseket műsor közben is – erre pedig sok lehetőség van:

telefon:  49/542-896

sms: 30/897-9700

Email: info@radio35.eu

A weboldalunkon található Üzenőfal is alkalmas a velem való kommunikációra.

Ha van véleményük, ha tetszik valami ( vagy ha nem) írjanak nekem!