Rádiónk

Történt egyszer, még 1999-ben, hogy néhány lelkes ember megalapította a Tiszaújvárosi Közösségi Rádió Egyesületet.

A szándékuk nem volt kétséges: az éterből kívántak szólni a hallgatókhoz. Ez a nemes cél a következő évben meg is valósult, 2000-ben megkezdődött a kábelrádiós időszak. A műsorok készítői nagyrészt lelkes amatőrök voltak, zömében a középiskolás korosztályból. Egy Bartók Béla úti piciny helyiségből, napi tizenkét, majd huszonnégy órán át sugározták az adást a kábelen.

2001 végén az ORTT frekvencia-pályázatot írt ki, közszolgálati rádió működtetésére. Fordulópontot jelentett a Rádió 35 történetében, hogy megnyerte ezt a pályázatot, holott több környékbeli rádió is ringbe szállt a frekvenciáért.

2002. október 25-től tehát a Rádió 35 szól az FM 89,6-on, mint közműsor-szolgáltató. Aki Tiszaújváros 50-60 kilométeres körzetén belül erre a sávra kapcsol, az minket hall, de természetesen az interneten is figyelemmel kísérhetik műsorainkat.

Mivel a hét évre szóló sugárzási jogot öt évvel meghosszabbították, 2014. február 15-ig biztosan SZÓL A RÁDIÓ!!!