Posts tagged ‘Bőcs’

november 18th, 2010

Drágább lesz a sör decembertől!

Decembertől 5 százalékos áremelést kíván érvényesíteni a bőcsi székhelyű Borsodi Sörgyár (BS) Kft. a hazai piacon – jelentette be Tőtös Zsolt, a cég vezérigazgatója.

A multinacionális StarBev tulajdonában lévő társaság a növelési elképzeléseket már be is jelentette kereskedelmi partnereinek. A vállalat a drágítással most a 4 százalékos jövő évi várható inflációt és a költségnövekedéseket igyekszik beépíteni áraiba, mivel a jövedéki adó és a termékdíj előreláthatólag nem változik. Az áremelést az is indokolja, hogy az év elején végrehajtott 6-7 százalékos idei drágítás mára lemorzsolódott a kiélezett piaci versenyben.

A kidolgozott új stratégia szerint a vállalat lassú, egyenletes és stabil növekedést szeretne elérni a következő években – közölte a vezérigazgató. Ehhez az áremelésen túl csökkenteni szeretné értékesítési akcióit, mivel az idei 60 százalékos arány jóval meghaladta az „egészséges mértéket”. Tőtös Zsolt szerint veszélyeztetné a következő időszak eredményeit, ha a cég e lépéseket rövid időn belül nem tenné meg.

Tags:
augusztus 12th, 2010

Elkészült az első magyar sörkút

Elkészült az ország első sörkútja; az igazi látványosságnak számító és speciális technikájú díszkút a Borsod megyei Bőcs főterén kapott helyet.

A Bőcs főterén díszelgő kút az ország első olyan kútja, amelyből nemcsak víz folyhat, hanem alkalmanként sört is lehet csapolni. A helyi önkormányzat kezdeményezésében és irányítása alatt valósult meg az elképzelés, amelyhez a sört a bőcsi székhelyű Borsodi Sörgyár Zrt. biztosítja.

A látványterveket Juhász Péter készítette, a kút kiemelkedő díszeként megjelenő címer pedig Török Ibolya keramikus művész tervei és munkája alapján készült – mondta Stefánkovits Ildikó, a Borsodi Sörgyár Zrt. jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója az MTI-nek csütörtökön.

Felhívta a figyelmet arra, hogy “ezen sör szülőhelye”, Bőcs főtere ad otthont az ország első, és egyben egyedülálló kezdeményezésének számító sörkútnak.

A település vezetésétől származó ötlethez tervező szakember és képzőművész nyújtott segítséget. Az igencsak látványos díszkút és környezete új lendületet ad a helyi főtérnek.

Kialakításához Bogácsi tufát használtak, amelynek közepén áll a fehér díszes kút, e fölött kapott helyet Török Ibolya keramikusművész alkotásában a címer. Ez a kút rendszerint vizet szolgáltat, ünnepi alkalmakkor viszont Borsodi Sört ihatnak a környéken élők – közölte Stefánkovits Ildikó.

Tags: