Nagycsécs neve eddig szinte kizárólag a roma gyilkosságok miatt szerepelt a sajtóban: 2008-ban egy testvérpárral végeztek itt a sorozatgyilkosok. Az alig kilencszáz lelkes borsodi községben csütörtökön felavatták a közbiztonság házát, ahol a helyi körzeti megbízott, a polgárőrség és a családsegítő szolgálat is irodát kap. Az intézkedés a kormány közbiztonság-javító intézkedéssorozatának része.
A munkahelyek elvesztése vezetett leginkább a közbiztonság romlásához – mondta a közbiztonság házának megnyitóján a nagycsécsi polgármester. Gulyás Ottó szerint településük bűnözési szempontból a középmezőnybe tartozik, s mióta körzeti megbízott teljesít szolgálatot náluk, érezhető a javulás.
Nagycsécsen a település első embere mellett a megyei rendőrfőkapitány, valamint a megyei polgárőrszövetség elnökhelyettese adta át a részben önerőből, részben pályázati pénzből megvalósult központot.
A rendezvényen a polgármestertől Szanyi Zsolt főtörzsőrmester megkapta újdonsült szolgálati helyének kulcsát, majd a jelenlévők előtt a körzeti megbízott birtokba vette a hivatali helységet. Rajta kívül itt látja majd el feladatát – külön hivatali helyiségekben – a polgárőrség és a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat is.
A központ szimbolikus jelentőségű, illeszkedik a kormány közbiztonság-erősító programjába.








