március 31st, 2011
Vádat emelt a Miskolci Városi Ügyészség a tavaly novemberben Nemesbikken történt, három ember halálával végződő közúti baleset ügyében – tájékoztatta az Észak-Magyarországot dr. Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, a főügyészség szóvivője.
A vádirat szerint a 42 éves elsőrendű vádlott férfi és veje a 25 éves másodrendű vádlott férfi 2010. november 7. napján próbaútra vitte a 33 éves harmadrendű vádlott Ladáját. Az autót a másodrendű vádlott vezette, mert apósa alkoholt fogyasztott. A visszaútra azonban átengedte a vezetést az ittas állapotban lévő elsőrendű vádlottnak, aki nem az útviszonyoknak és a közlekedési szabályoknak megfelelően vezette a járművet, 90-95 kilométeres óránkénti sebességgel. Nemesbikk belterületén, egy balra ívelő kanyarban az autó kisodródott , és áttért a szembejövő forgalmi sávba, majd visszacsúszott a saját sávjába, ahol elütötte a vele azonos irányban, az út szélén haladó két nőt és a kerekesszékben ülő 13 éves kislányt. A gázoláskor az autó óránkénti sebessége 68-72 kilométer lehetett. A 68 éves nő és 33 éves lánya a helyszínen, a kislány a kórházban halt bele sérüléseibe.
read more »
hírek |
No Comments »
március 30th, 2011
Az AES Borsodi Energetikai Kft. bejelentette, hogy felfüggeszti a 90 megawatt kapacitású, széntüzelésű Tiszapalkonyai Hőerőmű és a 71 megawatt kapacitású, biomassza-alapon működő Borsodi Hőerőmű működését.
A kft. a döntésről a közlemény szerint tájékoztatta a tiszapalkonyai telephely 96 dolgozóját. A tervek szerint a munkavállalók létszámát mintegy 20 főre csökkenti, ezzel a létszámmal fogja biztosítani a telephely őrzését és a szükséges karbantartási munkák elvégzését. A Borsodi Hőerőműben működő üzemi tanács képviselőivel tárgyalások folynak arról, hogy a döntés miként érinti a telephely 123 dolgozóját. A vállalat a közlemény szerint az erőművek leállítására vonatkozó hatósági kérelmek benyújtása mellett tárgyalásokat folytat a létesítmények értékesítéséről a potenciális vásárlókkal. A döntés hátterében elsősorban a villamosenergia nagykereskedelmi árának hosszú távú csökkenése, a növekvő szén- és biomassza árak, valamint a szén-dioxid kibocsátási költségek növekedése áll, amelyek jelentősen megnehezítették a versenyképes működést. A régebbi típusú széntüzelésű erőművek hasonló kihívásokkal küzdenek a környező országokban és a világ más területein is – olvasható a közleményben. Az AES 1996-ban vásárolta meg az erőműveket a magyar államtól, és azóta folyamatosan, biztonságosan és megbízhatóan üzemeltette azokat az ország keleti régiójában, a Tiszapalkonyán és Kazincbarcikán működő létesítményeiben.
Az AES tulajdonosként továbbra is üzemelteti a 900 megawatt kapacitású gáztüzelésű Tisza II Erőművet Tiszaújvárosban – közölte a cég.
hírek |
No Comments »
március 22nd, 2011
Mintegy 311 millió forint értékű beruházáscsomagot valósít meg Borsod megyei, tiszaújvárosi üzemében a ReMat Hulladékhasznosító Zrt., amely a projekt megvalósításához 155 millió forintot nyert el a hulladékhasznosítási célú technológia fejlesztések segítésére kiírt pályázaton – tájékoztatta közleményében a társaság kedden az MTI-t.
A közlés szerint a műanyaghulladékok feldolgozásával foglalkozó társaságnál megvalósuló beruházás legértékesebb része egy új “regranuláló gépsor” beszerzése, amelynek üzembe állítása éves szinten 660 tonnával növeli meg a cég másodnyersanyag-gyártó kapacitását.
Az új fejlesztési projekt végrehajtása kedden indult. A fejlesztés részeként néhány hónapon belül egy teljesen új regranuláló gépsor érkezik a társaság Tiszaújvárosban található üzemébe, amelynek beszerzése mintegy 170 millió forintba kerül. Az új gép kapacitása óránként 600 kilogramm, amelynek révén a hulladékhasznosító vállalat éves szinten 660 tonnával növeli termelését a tervek szerint, a lakossági szelektív gyűjtésből eredő hulladékok feldolgozásában gyakorlatilag megduplázva eddigi hasznosító kapacitását.
A növekvő mennyiségű lakossági műanyaghulladék előkezelésére a vállalat egy új, óránként 300 kilogramm kapacitású vizes fóliadaráló és mosó rendszert is megvásárol. Az új berendezések mozgatásához és karbantartásához egy új daru is szükséges, amely már a birtokukban van.
read more »
hírek |
No Comments »
március 14th, 2011
Március 15., kedd
16.00 Ünnepi műsor a tiszaszederkényi Hősi Emlékműnél. Ünnepi beszédet mond: Szilágyi Szilvia az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium diákja. A műsorban közreműködik az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Vásárhelyi Pál Iskola diákjai, a Derkovits Fúvószenekar, a Bokréta Citerazenekar és Mezei Virág Népdalkör. Koszorúzás
18.00 Fáklyás felvonulás
18.30 Megemlékezés a Petőfi szobornál. Ünnepi beszédet mond: Vámosi Brigitta az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium diákja. Közreműködnek: a Derkovits Fúvószenekar és az Eötvös Diákszínpad diákjai. Koszorúzás
19.00 Kitüntetések átadása a kulturális központ színháztermében
hírek |
No Comments »
március 9th, 2011
Napjainkban egyre több stressz éri a gyerekeket. A szülők nem tudják kezelni ezeket a helyzeteket, nem ismerik a probléma megoldását. Ezért jött létre a Szülők Klubja a Hunyadi iskolában, hogy segítséget nyújtson az érintetteknek.
Elsősorban a gyerekek mindennapos problémáira szeretnék felhívni a figyelmet. A tanulási problémákra, pozitív gondolkodásra, a konfliktuskezelésre, a helyes önértékelésre és a sport szerepére a gyermek életében. Tankó Lászlóné a klub vezetője nagy reményeket táplál a csoport működésével kapcsolatban.
- A mai gyermekek borzasztó határozottaknak tűnnek, de a másik oldalon tele vannak feszültséggel. Valamiért nem tudják kezelni a problémáikat, nem tudnak hatékonyan tanulni, nem tudják feldolgozni a kudarcot. Ez vezérelt minket arra, hogy segítsünk ezeknek a gyerekeknek, segítsünk a szülőknek és mutassunk utat a megoldás felé. Arra gondoltunk, hogy a szülőket is érdemes lenne olyan trükkökkel megismertetni, amivel a gyerekeken tudnak segíteni. Sok szülő aggódik, amikor eljön az idő, hogy a csemetéje első osztályba kerül. Milyen lesz a tanító néni az osztályközösség. Mi lesz, ha a gyerek nem szeret majd tanulni? Úgy gondolom nagyon sok kérdésre választ kapnak a szülők a klubban. Két hetente szeretnénk össze jönni az érdeklődőkkel, hogy ne menjünk el a problémák mellett hanem tegyünk is ellenük.
Forrás: boon.hu
hírek |
No Comments »
március 7th, 2011
Március 03- án dr. Martinkó Károly nyá. r. alezredes, író a Tiszaújvárosi Derkovits Művelődési Központban a sajtó képviselőinek jelenlétében író-olvasó találkozón mutatta be „Kék fényű glória” című kötetét.
A rendezvényt Dr. Kalapos István r. alezredes, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Vezetője nyitotta meg és köszöntötte a megjelenteket.
A szerző 1999-ben kiadott, tízedik kötete olyan gyermekek megmentéséről szól, akik rendőrségi kutatásoknak, akcióknak, vagy egyes rendőröknek köszönhetik, hogy életben maradtak. A könyv négy fejezete Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyeket dolgoz fel és mutat be az olvasó számára.
Az egyik ilyen eset, még a ’70-es években történt. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr őrmester, Tamás József igazi hőstettet hajtott végre.
Akkoriban a kapitányság szinte teljes állománya egy eltűnt kisfiú felkutatásán dolgozott, de napokig minden eredmény nélkül. Tamás József rendőr őrmester azonban nem adta fel. Más irányba és egyedül is folytatta a gyermek keresését, melyet végül siker koronázott. A kisfiút az erdőben ő maga találta meg, ezzel megmentve az életét.
Az író olvasó-találkozót az érdeklődők mellett megtisztelte jelenlétével az azóta már elhunyt egykori őrmester özvegye, valamint két felnőtt korú gyermeke is.
hírek, kék hírek |
No Comments »
március 3rd, 2011
A felszámolás alatt lévő Cívis Hotels Zrt. érdekeltségébe tartozó két debreceni, két tiszaújvárosi és egy gyulai szálláshelyet mintegy 3,6 milliárd forint forgalmi értéken próbalnak meg értékesíteni.
Felszámolója pályázatot hirdetett a Cívis-hotellánchoz tartozó két tiszaújvárosi szálló, a Phőnix és a Kárpátia hotelek értékesítésére, az előbbi forgalmi értéke az ingóságokkal és műalkotásokkal együtt – áfa nélkül – 477 millió, míg az utóbbié 106 millió forint – derül ki a pályázati kiírásból.
A város központjában álló épületek közül a Phőnix háromcsillagos, 76 szobás, míg az egykori munkásszállóból kialakított Kárpátia egycsillagos, 49 szobás hotel.
Ajánlatot március 16-án lehet rájuk tenni a felszámoló Cash & Limes Zrt.-nél.
read more »
hírek |
No Comments »